Szeptemberi párás tekintetszembogárba fagyott fájdalomgalambok ülnek a teraszonfeltépik régi sebeiket
olyan közeli most a távollátom mikor lehunyommost a sötétben annyi nyombújik valahol, bárhol
valaki velem együtt lüktetfutkos a versed a hátamonannyi eltemetett fájdalomahogy…