Szeptemberi párás tekintet
szembogárba fagyott fájdalom
galambok ülnek a teraszon
feltépik régi sebeiket
olyan közeli most a távol
látom mikor lehunyom
most a sötétben annyi nyom
bújik valahol, bárhol
valaki velem együtt lüktet
futkos a versed a hátamon
annyi eltemetett fájdalom
ahogy tekinteteddel büntetsz
remélni a legjobb üzlet
hogyan tovább, még nem tudom.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.