Tudom mi az ami úgy fájna,
Hogy ordítanál, zokognál görnyedve,
És csak könnyektől áztatta arccal,
Lennél képes belenézni a tükörbe.

Úgy meg tudnálak bántani, hogy
Felnéznél az égre könnyes szemekkel,
Leperegne előtted az egész életed,
Ökölbe szorított remegő kezekkel.

Ha kimondanám azokat a szavakat
Úgy éreznéd menten belehalnál,
Darabokra hulló vérző szívvel
Megsemmisülve csak ott állnál.

Legbelül igazából gyenge vagy,
És én tudom mivel tudnálak bántani,
De megígértem h bízhatsz bennem,
És ezért nem fogok Neked ártani.

Nem teszem meg, mert szeretlek,
És bármennyire fáj amit tettél,
Nem tudlak gyűlölni, mert
Tudom, hogy valaha te is szerettél.

Te sem tudod mit akarsz,
Velem most is csak játszol.
De mégis csak rád gondolok.
És még mindig hiányzol.

Átvertél, hazudtál, elhagytál,
Összetörted megsebzett szívemet,
Annak ellenére hogy volt idő,
Mikor csak én voltam ki Rád nevet.

Ismerem minden apró titkodat,
Habár Te nem is tudsz róla,
Féltve őrizted őket előlem
És mégis tudom őket már régóta.

Soha nem kutattam utánad,
Mégis mindent megtaláltam,
Mert hozzád vezetett minden út,
De csak mert annyira Rád vágytam.

És mindketten tudjuk ,hogy
Bánthatnálak, de nem teszem,
Mert nem akarom, hogy belehalj,
Azért van még ennyi eszem.

Mert hiába próbálom bárhogy,
Nem tudlak elfeledni,
És még most is képes lennék,
Téged őrülten szeretni.

Ezért végezetül Neked
Csak annyit tudok mondani
Ne félj Kincsem,
Nem foglak bántani…