Intro
Ha már így megkérdezted...miért is nem megyek én soha férjhez. Hiszen hogy lehet ilyet mondani ennyi idősen. Miért nem lesz soha férjem? Miért nem leszek soha menyasszony? Mert te vőlegény leszel. Hát ezért.

Fényesebben kelt fel a nap most mint máskor
Esküvő készül a Nagytemplomban hol máshol
Ahogy telik az idő már minden készen áll
Megérkezik lassan a násznép és az ifjú pár

Bevonul a násznép a templomba szépen
A szerelmesek persze kéz a kézben
A szertartás lassan kezdetét veszi
A két szerelmes szívét egymáséba teszi

Megjön a vőlegény mosollyal az arcán
Túl van már élete legnagyobb harcán
Megkapta a nőt kit mindig is szeretett
S aki percek múlva a felesége lehet

Érkezik a menyasszony, gyönyörű ruhában
Végigvonul a sorok közt lágyan
Ruhája hófehér, kezében vörös rózsa
Meghatottan vár az első hitvesi csókra

Menyasszony vőlegény az oltár elé állnak
Végérvényesen egymáséivá válnak
A esküvel immár férj és feleség lesznek
Ezután mindent csak egymásért tesznek

Elismétlik hogy jóban rosszba együtt
Elmondják mindketten a hitvesi esküt
A pap áldását adja a párra
Kinyilvánítja, hogy X, Y párja

A boldogságuknak mindenki örül
Egy valaki van csak ki némán ül
Egy valaki van a vendégek között
Ki ugyanúgy mosolyog, de a szíve törött

Mások szeméből örömkönnyek hullnak
De az ő szemében igaziak gyúlnak
Rájuk mosolyog olyan nagyon vígan
De senki nem tudja a mosoly mögött mi van

A múltból felbukkanó fájó emlékek
Ugyanitt készült réges régi képek
Gyönyörű most is mint akkor táj
Legbelül mégis valami fáj

Felvillanó emlékek, egy nem múló érzés
Fejében ott kavarog egy égető kérdés
Áll csak ott némán elmerengve
A vőlegény párja ő is lehetne

A menyasszony ekkor eldobja a csokrot
Hogy elkaphassa mindenki ott pattog
Egy lány ül csak csendben kit nem érdekel a virág
Nem érdekli most őt az egész világ

A csokor mégis az ő kezébe repül
A rózsa tövisétől meg nem menekül
Elkapja a leány a csokrot remegve
De a rózsa benne immár fekete

Mindenki szíve egyre hevesebb
De a násznép tagja egyel kevesebb
Kilép a templomból az ifjú pár
S egy megtört angyal szíve az égbe száll

Egy új élet vár rájuk, együtt boldogok
Értük szólnak a templomban a harangok
De nem csak értük mert egy valakinek nincsen holnap
Nem maradt más utána csak a sorok közt fekete tollak

Bárki is keresné nem találja többé
Hisz a szíve a vőlegényé maradt mindörökké
Megnyugodott mert látta h boldogan fog élni
De ő nem tudott soha tovább lépni

Lassan elhervadt, meghalt a lelke
Az esküvőt látva megrepedt a szíve
De elment mert utoljára látni akarta
Az embert ki valaha őt is így tartotta

A boldogító igennél utolsó csepp könnye kicsordult
Majd halkan imádkozva az ég felé fordult
Az ég azt súgta az angyalnak hogy mehet
S onnan letekintve talán ő is boldog lehet

Letekintve némán az ifjú párra onnan
Vigyáz a vőlegényre azt lesi, hogy hol van
Mert hiába másé ő még szereti
S míg világ a világ el nem feledi

Ha az ifjú férj ébredve tollpihét talál
Éjjel egy angyal járt a szobában talán
Kinek szárnya félig megszegve
Mert akit szeretett valaki elvette

De nem haragszik örül, hogy boldog végre
S az angyal nyugodtan száll vissza az égbe
De h ő ott járt észrevenni könnyen
A hófehér párnán ott csillog a könnye

Hogy ő ott járt senki nem tudhatja
Csak tollakat lelhet aki őt kutatja
Fekete tollakat hófehér szárnyából
Kik őrzik a férfit minden álmából

Menyasszony vőlegény, alszik az ifjú pár
Közben egy angyal lassan az égbe száll
Ki a vőlegénnyel valaha együtt lenni akart
S hogy másé lett örökre abba ő belehalt…