Mi lenne ha egyszer te is írnál
hozzám egy verset? Mondjuk olyasmit, hogy:

Nézem a szobád ajtaját, ahogy
már napok óta kulcsra van zárva.
És nézem az én szobám négy falát,
ahol annyiszor egymáséi lettünk.
Soha nem szerettelek. Most mégis
Azon gondolkodom hol rontottam el.
Napok óta csak te jársz a fejemben.
Nem tudom, hogy mikor jössz haza. Sőt,
hogy egyáltalán valaha még jössz-e.
Mindenesetre én azért várlak.
Haza. Egy üveg száraz fehér borral.
Mert csak nézem a szobád ajtaját.
És nem látok semmit. Nem látlak Téged.
És a tükörben már saját magam sem.

Bár te ilyen gagyi verset sosem
írnál. Meg hát amúgy sem hiányzom.