Magzatod hordom a szívem alatt,
belőled mára csak ennyi maradt.
Egy csoda lakozik bennem,
belőled s belőlem egy új kis ember.
Így már nem hagyhatsz el soha,
legyen az élet bármilyen mostoha.
Magamban hordok belőled egy darabot,
ki akkor is tovább él ha én már meghalok.
Belőle, se belőled táplálkozom,
míg mozdul bennem az utolsó szívizom.
S ha már semmi nincsen tovább,
akkor is megalkottuk magát a csodát.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.