Iszonyatos hányingerre ébredtem aznap reggel.
Mikor elhagytalak.
És nem esett jól még a reggeli kávém sem.
Pedig most meglepő módon jól aludtam az éjjel.
Egyedül. Vagy nem is. Inkább Nélküled.
És most itt ülök a szobád padlóján.
És szívom veled az utolsó reggeli szál cigimet.
Ez az utolsó morning coffee-m veled.
Habár.
Lehet, hogy ez is hülyeség.
Hiszen.
Ez már a sokadik utolsó.
Legalább a negyedik.
Utolsó reggelem veled.
És mégsem akar szűnni ez a fránya hányinger.
Ahogy nézem ahogy írsz.
"Akkora lesz a csönd, hogy
érzékeiden túlról hallod
kimondhatatlan moccanását."
És most tényleg akkora.
Szinte hallom.
De Te most sem hallod.
Nem hallasz Te semmit.
És én még mindig a Te hangodon.
És ma utoljára még elkések miattad.
Nem tudok elindulni.
Beléd szívok még egy utolsó slukkot.
És elnyomlak, mint egy égő cigarettát.