Sok minden van amit nem tudsz rólunk.
Habár tudom szerinted nem is létezik ”mi”.
Pedig igenis ott az a többes szám.
Van.
Létezik.
Élénken pulzál.
Csak te ezt nem akarod tudomásul venni.
Mert nem tudod azt amit én tudok.
Nem tudod, hogy lázálmodban azt mondod
”ez most jól esik”
s közben úgy szorítasz magadhoz
mintha nem lenne holnap vagy több lehetőség.
És azt sem tudod, hogy
részegen mindig megfogod a kezemet.
De nem ám csak úgy simán,
hanem az ujjak az ujjakkal szorosan összeérnek.
És nem tudod, hogy
álmodban szorosan hozzám bújsz, átkarolsz,
arcod az arcomnak hajtod s megnyugszol.
Mert hát nyugtalanul aludtál, nem de?
Onnantól sem nyöszörgés, se hang, se szó,
némán alszol reggelig.
S persze, hogy már megint elaludtál.
Nem tudod azt sem, hogy hajnalig ébren várlak.
Majd beesel.
Részegen.
De amolyan aranyos részegen.
Mosolyogsz mint a tejbetök.
Az ölembe hajtod a fejed.
Elmeséled a napodat.
Én meg az enyémet.
Közben az arcodat simogatom,
te meg fogod a kezemet.
De hát erre sem emlékszel.
Mert ugyan miért is emlékeznél?
A szeretkezéseinkre sem emlékszel.
Mert nem baszások azok, szeretkezések.
Mikor ölelsz, csókolsz.
Mint még soha senki.
A  szexen kívül soha nem csókolózunk.
Próbáld csak meg elfeledni azt is.
Mintha mindig részegek volnánk.
Ess csak be mellém az ágyba.
Fogd meg a kezem és vigyél át a szobádba.
Hogy szeretkezzünk.
Vagy csak filmezzünk.
Nem.
Inkább azt sem.
Hülye ötlet volt.
Csak gyere át és aludj velem.