A vonaton ültem és bámult kifelé az ablakon, fejben előrepörgettem az eseményeket. Vajon milyen lesz Őt viszont látni? A sápadt fény visszatükröződött az ablakon, és fáradt, kora reggeli arcomra esett. Felszálltam az első Dearoa-ba induló IC-re. Ölemben egy könyv pihent: Vladimir Nabokov – Lolita. ”Milyen különös az élet! Hogy sietünkelidegeníteni  magunktól azon sorsokat,amelyeket eredetileg elnyerni igyekeztünk.”
A szívem a torkomban dobogott.
Leszálltam a vonatról és taxiba ültem.
Merg la strada Snagovului!
Tudtam, hogy gyalog is 20 perc nyílegyenesen, de nem akartam eltévedni.Kiszálltam a kocsiból. A szívem a torkomban dobogott. Bement a WeRine-ba.  Leültem egy csendes asztalhoz  az egyik sarokban. Közben a szememmel Őtkutattam. Másik pincér jött az asztalhoz. Basszus.
- Vorbiţi ungureşte?
Remek. 2 dl száraz fehérbort szeretnék. Irsait ha van. Nyakasat.
- Nyakas nincs. Ajánlhatok?
- Rendben, akkor egy Crama Lacerta Cuvee jó lesz. Köszönöm.
Megjött az italom. Közben egy sajttálat is rendeltem mellé. Még mindig fürkésztekintettel vizslattam a terepet. Megláttam Zét. A szívem majd kiugrott ahelyéről. Nem vett észre. (Hál’ Isten.)
Elkaptam a tekintetemet. Lefelémeredtem a könyvemre. Lolita, én édes Lolitám. Nagyokat kortyoltam a borból.Kellemes melegség járta át a testem. Még nem vehet észre. (Még nem!)
Többször éreztem ahogy rajtam felejti a tekintetét, vizslat ő is, de mindig próbáltam úgy helyezkedni, hogy ne lássa az arcom,ne vegyen észre. (Még ne!)
Elvégre is elég feltűnő jelenség vagyok itt abúzaszőke hajammal.  Rendeltem még egypohár bort. A másik pincérfiú is roppant kedves egyébként. Ahogy telt az időegyre többen lettek, egyre nagyobb lett a nyüzsgés. Nem volt ideje észrevenni.(Hál’ Isten.)
Csendesen figyeltem. Hiányzott a mosolya. Néha mikor a közelembekerült meghallottam a hangját. Beleremegtem.  
- Hiányoztál – gondoltam - .
Lassan ideje távozni. Végülis nem ülhetek itt egész nap. Fizetés után megkértemaz egyik pincérsrácot, hogy küldje az asztalomhoz Zét. Nem is értette aszerencsétlen mit akarnak tőle.
Lefelé meredtem az asztalra mikor mellém ért. Megállt az asztalom mellett.Felnéztem rá. Elmosolyodtam. Láttam ahogy egy pillanatra az ő szíve is megállt.
- Szia!
- Szia! Hát te meg mit keresel itt?
Addigra már előkészítettem az ajándékot ami neki hoztam. A verseskötetet amitkért, velem a borítón. Alaposan  becsomagolva természetesen, még egy masnit is nyomtam a tetejére, hogy ne látszódjon mi az. Még ne!
Felálltam és mélyen a szemébe néztem.
- Boldog Szülinapot!
És egy csókot nyomtam az arcára.
Átnyújtottam a kis csomagot, közben megérintetten a karját.
- Hiányoztál.
A reakcióját már nem vártam meg. Abban a pillantban elrohantam.
Még látott elmenni.
Rohantam az állomásig. Mostmár tudtam az utat. Könnyek szöktek a szemembe. Nemakrtam, hogy utánam jöjjön. Vagy mégis? Sietve felültem az első hazaindulóvonatra. Nem akarok várni. Egy percet sem. Senkire sem. Rá sem.
*iphone ring*
Zé
1 nem fogadott hívás /Önnek 1 nem fogadott hívása volt az SMS feladójától/
2-3
13 összesen.
Engedd el! ENGEDD EL!

”Semmim sincs de velem van
az, hogy elengedtelek”
/Závada Péter - Macskakör/

Dearoa, WeRine, 2016. március 26

Azt hiszem, álmomban már láttalak,
Baby, hosszú évek óta rólad álmodom untalan.
Édesem, azt akarom, hogy az enyém legyél,
Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék beléd.
Annyi de annyi éjen át vártalak,
És tegnap este álmomban, újra láttalak.
Álmaimban mndig újra látom az arcodat,
És megérintem a bőrödet, minek nyoma itt maradt.
Azt akarom, hogy fogd be a számat az ajkaiddal,
Hogy itt legyél mellettem valóban.
És nem számít, hogy Budapest vagy Madrid,
Csak a magamévá akarlak tenni az örökké valóig.
És nem számít mennyi évet vártam rád,
Csak az számít, hogy ami most van, valóság.
Te voltál az utolsó álmom, Kedvesem.
És most itt vagy velem. Itt vagy velem.

Nézz rám Baby, nézz rám
A szemeidben látom az eget
És a szívem úgy ver mint a tenger hullámai
Nincs ennél nagyobb szerelem
A napbarnított bőröd illata
Az illat, amit a párnámon hagytál
Nincs szükségem szavakra
És nem kell hallanom semmit
Csak a tested, a tested kell 
Csendben hatolj belém 
Beszélj hozzám Baby, beszélj
Az ajkaddal az ajkaimon
Kötelezz hallgatásra
El akarok veszni a csókodban
Soha többé nem engedem el a kezed
Érezni akarom a meztelen tested
A tested a testem mellett
Ajd magadból valamit s én visszaadom
S a nap újra felragyog a tengerparton.

Tudod álmomban még mindig sokszor beszélgetek veled
Hogy mi lett volna, ha
Hogyha aznap este átjössz megenni azt a füstölt lazacot
Hogyha ott akkor nem mondod ki
Hogy te igazából nem is akarsz komoly kapcsolatot
Hogyha aznap elmegyünk meginni azt a forrócsokit
Hogyha akkor nem mondod ki ami ketté hasít
Hogyha aznap este a karjaid közt alszom el
Hogyha akkor a tested melege körül ölel
Hogyha aznap este lehúzod rólam azt a piros fehérneműt
Hogyha akkor a nyakadba akasztom azt a betűt
Hogyha aznap este megjelensz az ablakom alatt
Hogyha akkor rendbe hozzuk ami kettőnkből még maradt
Hogyha aznap este újra nekem szól a gitáron a dal
Hogyha akkor csacska szívem mást nem is akar
Hogyha aznap nem mással máshová megyek el
Hogyha akkor a te füledbe suttogom a neved
Hogyha másnap reggel együtt iszuk tejjel a kávét
Hogyha azóta is minden éjjel csak rád várnék
De mivel aznap nem jöttél, ezért sohasem lehettél Te
És már soha nem tudjuk meg mi lett volna ha
Ha nem csak egy nem fogadott hívás maradsz
A telefonom kijelzőjébe zárva örökre ...
Hogy mi lett volna, ha
Álmomban még mindig sokszor beszélgetek veled.

A mi időnk megállt itt
(vagy Londonban
vagy valahol máshol
lehet, hogy már  réges rég)
A pillanatba fagyva
Mint csiszolatlan gyémántok
Egy befagyott tó jegébe rakva

És ha egyszer mégis visszamennék
S megkérdeznéd “Mit hagytál itt?”
Csak annyit tudnék felelni, hogy
a szívemet. Meg a lelkemből egy
kis darabkát. Ja, meg persze Téged.
És otthagytam még két kék pillangót
a falon. Téged meg engem. Tudod?
Ők voltak a verses füzeteimen.
De repülni, azt már egyik sem tud.
Mert egyik a másikat mindig
repülni hagyta, és amikor
zuhant a fél szárnyát neki adta.
De nekem már nincs mit adnom neked.
Nincsenek már nagy kék szárnyaim nekem.
Mert te annyiszor zuhantál mélybe
Hogy belőlem nem maradt semmi sem.

A nyugati szél hirtelen felébred
neve lágy...zefiro...akár
egy szeráf, éneklő angyal neve

mindent jó el kell tenni...a még virágzó
gerániumokat felrakni a talajmeni
fagy elől...a locsolókannát eltenni

Furcsa ez az őszi napsütés, nem?
Mint a szeptemberi nap utolsó
Lemenő sugarának fényénél
Nézni ahogy eltűnik valami

Az elmúlás alábukik
De a fény még megcsillan a víztükrön
Egy utolsót, mielőtt végleg vége.

Mielőtt végleg vége a nyárnak
S szeptember végén lehanyatlik a nap
Emlékeink is tovább baktatnak

S ott legbelül is meghasad valami
Tova tűnnek ez elhaló fénnyel
Milliók színes, nagy ábrándjai
És nem marad semmi. Nem maradt semmi.

Gyűlölöm a párnát
mert arcodhoz érhet
Gyűlölöm a paplant
mert ölelhet téged

Gyűlölöm az álmot
mert pilláidra ülhet
Gyűlölöm a holdat
mert orcádra süthet

Gyűlölöm a vizet
mert ajkaidhoz érhet
Gyűlölöm a napot
mert melletted ébred

Gyűlölöm a fényt
mert szemeidben éghet
Gyűlölöm a sötétet
mert óvhat téged

Gyűlölöm az esőt
mert bőrödhöz érhet
Gyűlölöm a szelet
mert érinthet téged

Gyűlölöm a piszkot
mert tenyeredhez ragadhat
Gyűlölöm a ruhát
mert testedhez tapadhat

Gyűlölöm a földet
mert talpaidhoz érhet
Gyűlölöm az eget
mert betakarhat téged

Gyűlölöm a hangot
mert füleidben szólhat
Gyűlölöm a szót
mert ajkaidon gyúlhat

Gyűlölöm a vért
mert ereidben folyhat
Gyűlölöm a szívet
mert benned doboghat

Gyűlölök mindent
ami nem én vagyok benned
Gyűlölök mindent
Én így szeretlek Téged 

Az éjszaka végtelen.
Egy izzadtságcsepp
gördül végig az arcodon. 
Megakad egy kis gödröcskében
a szád szegletében.
Majd a mellkasodra cseppen.
Benne van minden.
Mint cseppben a tenger.
Mert nem is izzadtság az,
hanem könny.
Ami arcodról
a mellkasodra gördül.